Kérem hogy oldalam megtekintését a főoldalon kezdje! Telefon: 30-4088109 e-mail: maklaryz11@t-online.hu

A makrófényképezés varázsa I. ...........

A makrófényképezés szinte minden fotós érdeklődését felkelti, mert az apró tárgyak és élőlények között számos különleges téma akad. A felnagyított makrófotó szokatlan, ritkán látott perspektívájú képet mutat, amelyre mindenki kíváncsi. A természet szépségét az apró dolgok világában könnyebb megtalálni, mivel az ember a tágabb környezetét már alaposan megrongálta, gondoljunk csak a romokkal tűzdelt, szemetes városokra, vagy a megtépázott tájakra. Amikor egy virágot, apró állatot, vagy egy szép ásványt választunk a felvételünkhöz, akkor a témánk környezetét és világítását viszonylag szabadon elrendezhetjük. A technikai problémák leküzdése után a makrófényképezés mindenkinek sok sikerélményt ígér.

Amikor a fényképezendő tárgy mérete kisfilm esetén 360 mm és 3.6 mm közé esik, a leképezési arány pedig 10:1 és 1:10 között változik, makrófényképezésről beszélünk. A leképezési arány tehát az optika által rajzolt képméret, és a tárgy méretének hányadosa. Az 1:10 leképezési arány tehát a filmen vagy az érzékelő szenzoron tízszeres kicsinyítést, a 10:1 leképezési arány pedig tízszeres nagyítást jelent. A makrófényképezés első megoldandó problémája, hogy a kisméretű téma élesre állítása lehetséges legyen. A fix fókusztávolságú objektívek általában a végtelentől a fókusztávolságuk kilecszereséig állíthatók élesre. Ez például az 1.4/50 mm-es Nikkor objektívnél azt jelenti, hogy a legközelebbi élesre állítható pont 45 cm-re van a filmsíktól, és ekkor a leképezési arány 1:6.8 , a fényképezett tárgy mérete pedig 6.8×36 mm, azaz 25 cm. A digitális gépeken az optikai törvények természetesen azonosak, csak mivel az érzékelő mérete jelenleg általában 36 mm helyett általában csak 24 mm, ezért a befogott kép mérete is a fentebb számolt 25 cm helyett csak 16.7 cm. Egy adott objektívvel elérhető maximális leképezési arány azonban mindkét rendszerben azonos számértékű! A különböző objektívekkel elérhető maximális leképezési arányokat a katalógusokban megtalálhatjuk. Amikor az objektív élesre állító csigamenete már rövidnek bizonyul, vagyis kb.30 cm-nél kisebb tárgyat szeretnénk fényképezni, akkor a következő megoldások közül választhatunk: előtétlencse, közgyűrű, harmonika kihuzat, fordítógyűrű, makroobjektív, lupeobjektív, telekonverter. Előfordul, hogy ezek közül egyidejűleg több módszert is célszerű alkalmazni.

Nézzük elsőként az előtétlencse alkalmazását. Az előtétlencse egy domború lencse, amelyet az objektív szűrőmenetébe csavarhatunk. A nevesebb gyártók gyártók által ajánlott előtétlencsék a lencsehibák csökkentésére ragasztott üvegből és tükröződésmentesítő bevonattal készülnek, de az előtétlencse még ekkor is kissé rontja az objektív minőségét. Az így fényképezhető tartomány is korlátozott, ezért az előtétlencse alkalmazása leginkább akkor jöhet szóba, amikor objektívünk élesre állítási tartománya már előtétlencse alkalmazása nélkül is majdnem elegendő a kívánt feladathoz. Szűkebb kivágású portréknál például előfordulhat, hogy nem tudunk olyan közeli tartományt élesreá llítani, mint szeretnénk, ilyenkor jó szolgálatot tehet egy előtétlencse. Az előtétlencse hátránya az is, hogy használatával az objektív eredeti fókusztávolsága rövidül, ezáltal az objektív és a téma közti távolság is kisebb lesz, mintha ugyanezt a feladatot közgyűrűkkel oldottuk volna meg. Az előtétlencse alkalmazását csak akkor javaslom, ha nincs jobb megoldás, például azért mert a fényképezőgépünk nem tükörreflexes. Az előtétlencse régi megoldása, hogy egy másik, lehetőleg azonos objektívet szembefordítva mintegy előtétlencseként csavarunk fel az objektívre, így egy kettős tandem objektív jön létre. Ekkor az előtétlencse is jól korrigált, de ez a megoldás két azonos objektívet igényel, így nagyon ritkán használják. Érdekes, hogy a korrigált előtétlencse gondolatát a Pentax 2002-ben újra elővette, és az SMC-67 makró 100 mm-es objektívjét úgy tervezte meg, hogy az objektív a végtelentől az 1:2 leképezésig állítható élesre, és a külön hozzátervezett háromtagú előtétlencsével lehetséges az 1:2 és az 1:1 közötti tartomány átfogása. A megoldás nyilván nem olyan kényelmes, mintha minden segédeszköz nélkül érhetnénk el az 1:1-es leképezési arányt, amint ezt a kisfilmes gépek tulajdonosai megtehetik, de a 6x7-es méretnél ezt a kis kellemetlenséget el kell fogadni. Ha valaki az előtétlencse alkalmazása mellett dönt, akkor figyelnie kell arra, hogy az előtétlencse szűrőmenete illeszkedjen az objektívhez, és gondolnia kell arra is, hogy az előtétlencse hatása a különböző fókusztávolságú objektívekkel más és más lesz. A kiválasztásnál figyelembe vehetjük a gyári ajánlásokat, de ha alkalmi vétel kínálkozik, nyugodtan próbáljuk ki, mert az előtétlencse egy olyan ritka fotós tartozék, amely a konkurens gyártótól is választható.

A tükörreflexes gépek egyik fő előnye, hogy az objektívek cserélhetőek és az objektív és a gépváz közé közgyűrűt, vagy harmonika kihuzatot iktathatunk be. A közgyűrű megnöveli az objektív és a film távolságát és ezzel lehetővé teszi a közelebbi tárgyak élesre állítását. A közgyűrűk előnye, hogy legtöbbször megmarad az objektív és a gépváz között minden kapcsolat, így az automata rekeszműködés és a fénymérés. Működik a TTL vakufénymérés is. További előnynek tekinthető, hogy a közgyűrűkkel nem iktatunk be az objektívhez nem tervezett optikai elemeket. Az 50 mm-es alapobjektív csigamenetével általában 0-8 mm kihuzatnövekedést lehet beállítani. A háromrészes normál közgyűrűsorozatot amely 8-14-28 mm széles, úgy tervezték, hogy mindhárom közgyűrűt beiktatva az 1:1-es arányt el lehessen érni. A közgyűrűkkel és az alapobjektívvel jó minőségű felvételt kapuk, de a közgyűrűk használata kényelmetlen, mert midig a fényképezendő téma méretének megfelelő közgyűrű kombinációt kell beiktatni. A számításokra egy későbbi szakaszban térek ki, de addig is figyeljük meg, hogy az 50 mm-es alapobjektívvel az 1:1-es leképezési arányhoz 50 mm kihuzatnövelés szükséges. Hasonlóan igaz, hogy egy 100 mm-es teleobjektívnél ugyanezen leképezési arány eléréséhez az objektív csigamenetének és a beiktatott közgyűrűk hosszának összesen 100 mm-nek kell lennie. Tehát egy adott közgyűrű hatása a rövidebb fókusztávolságú objektívvel erőteljesebb, ezért ha a közgyűrűsorozatunkkal 1:1-nél nagyobb leképezési arányt szeretnénk élérni, nagylátószögű objektívet is használhatunk. A nagylátószögű objektívek alkalmazásának hátránya, hogy az objektív és a téma közti távolság nagyon kicsi lesz, ami nehezíti a világítást, és az állatok fényképezését. A régebbi csak 1:2-ig beállítható 100 mm-es makróobjektívekhez a szokásosnál szélesebb, 52 mm széles közgyűrűket is készítettek, ilyen pl a Nikon PN-11 közgyűrűje. Ez kiválóan alkalmazható arra, hogy a mai modern makróobjektívekkel, például a 60 mm-es AF micro Nikkorral 1:1 nél nagyobb leképezési arányt érjünk el. Az ilyen széles közgyűrű a madárfotósok kedvencévé is válhat, mert a 300-500 mm-es fókusztávolságú objektívekkel lehetővé teszi kisebb madarak fotózását.

A közgyűrűhöz hasonlóan működik a harmonika kihuzat, csak itt a kihuzat szélessége folyamatosan változtatható és a közgyűrűknél lényegesen nagyobb kihuzat hozható létre. A harmonika kihuzat minimális mérete lehetetlenné teszi a nagyobb tárgyak fotózását, ezért ha a fotózandó tárgyak között nagyobbak is vannak, a kihuzat használata kényelmetlen. A harmonikakihuzat alkalmazása inkább az 1:1-nél nagyobb leképezési arány elérésére célszerű. A harmonikakihuzatnál nehezebb megvalósítani a gép és az objektív kapcsolatát, erre a célra a régebbi szerkezeteknél a kettős kioldózsinór szolgált. A probléma tökéletes megoldása csak az elektromos rekeszvezérlésű gépeknél, pl. Canon, Contax 645 lehetséges.

A fordítógyűrűt azért hozták létre, hogy segítségével az objektívet fordított állásban, a frontlencsével a fényképezőgép felé is fel lehessen helyezni. A lupenobjektívek kivételével minden objektívet, még a makroobjektíveket is úgy tervezik, hogy a legjobb minőséget akkor kapjuk, ha a tárgy nagyobb a filmre rajzolt képnél. Amikor 1:1-nél nagyobb leképezési aránnyal fényképezünk, ez a feltétel megfordul, a kép nagyobb lesz, mint a felvétel tárgya, ilyenkor jobb minőséget kapunk, ha az objektívet is megfordítjuk. Mivel ilyen nagy leképezési arány leginkább a harmonikakihuzattal érhető el, a fordítógyűrűt leggyakrabban a harmónikakihuzattal együtt használjuk. Elméletileg tehát már 1:1-től indokolt volna az objektív megfordítása, de 2:1 méretű leképezési arányig még sokkal kényelmesebb a makróobjektívek és a közgyűrűk együttes alkalmazása. Vagyis az objektív megfordítására akkor kell gondolnunk, ha például egy rovart kétszeres életnagyságban, vagy még ennél is nagyobb nagyítással szeretnénk lefényképezni.

A makróobjektívek jelentik a csúcsminőséget és a legnagyobb komfortot a közelfényképezésnél. Az 50-125 mm-es makróobjektíveket olyan hosszú élesre állító csigamenettel tervezik, hogy az 1:1 es leképezési arány minden segédeszköz nélkül elérhető legyen. Ez azt jelenti, hogy a tájképfotózástól egy tízforintos érme lefényképezéséhez csupán az élességet kell átállítanunk. A makróobjektívek legfontosabb előnye, hogy nemcsak lehetővé teszik az apró dolgok fényképezését, hanem egyben a legmagasabb optikai minőséget nyújtják. A makróobjektívek a legoptimálisabb eredményt az 1:2 leképezési aránynál adják, de mozgó lencsetagjaik segítségével egészen a végtelenig kimagasló rajzolatot adnak. Fókusztávolságuk általában 60 és 200 mm között van. A 60 mm-es objektív a normál objektívet is helyettesítheti, a 100-125 mm-es makróobjektív pedig portréobjektívnek is használható. Hátrányként hozható fel, hogy a fényerejük csak 2.8 körüli, és a portréfényképezéshez túlságosan is élesek. A makró objektívek lehetnek autófókuszosak, vagy manuális élesre állításúak. Mindkét típusnak vannak előnyei, de a közelfényképezésnél gyakran nem célszerű az autófókusz használata. A makróobjektíveket közgyűrűkkel vagy harmonikakihuzattal együtt is alkalmazhatjuk, ha az életnagyságú 1:1 es leképezés fölé akarunk menni. A makróobjektívek között egészen különleges darabok is vannak, mint pl. a Nikon 2.8/85 mm PC-micro Nikkor objektívje, amely elcsúsztatható, és dönthető, ezzel pedig elérhetjük hogy az élességi sík ne párhuzamos maradjon a filmsíkkal, hanem általunk megválasztható síkba, például az ételfotónál a tányér síkjába essen. Tárgyfotózásnál ennek nagy a jelentősége, mert a szinte mindíg felmerülő mélységélességi probléma megoldásához az objektív megdöntése nagy segítséget nyújthat. A Voigtlander 2.5/ 125 mm makróobjektívjét azért érdemes megemlíteni, mert élessége vetekszik a legnevesebb gyártók objektívjeivel, fényereje és fókusztávolsága is nagyobb a szokásosnál, ezenkívül több jelenleg és régebben gyártott fényképezőgép típushoz is rendelhető. A Canon kínálatában is van olyan makró, amelyhez hasonlót a konkurensek nem kínálnak, ez pedig az MP-E 65/2.8. Az objektív különlegessége, hogy végtelenig ugyan nem állítható élesre, viszont külön tartozék nélkül 1:1 től az ötszörös nagyítású 5:1 leképezési arányig használható. Ha két objetívnek azonos a leképezési aránya, akkor mindkettővel azonos méretű tárgyat fotózhatunk, csak a nagyobb gyújtótávolságú objektívvel a fókusztávolsággal arányosan távolabbról.Tehát a 200 mm-es makróobjektívvel négyszer messzebbról fényképezhetjük ugyanazt, mint az 50 mm-es makróval. Ez azonban nem mindig teljesen igaz, mert a gyártók a végtelen álláshoz adják meg az objektívek fókusztávolságát, amely az 1:1 leképezésnél már lényegesen kisebb is lehet. Ha megnézzük az 1:1 leképezésnél érvényes élesre állítási távolságot, és elosztjuk néggyel, megkapjuk a makroálláshoz tartozó fókusztávolságot. Például az AF Micro Nikkor 105/2.8 objektív közelpontja 1:1 nél csak 310 mm. Ez azt jelenti, hogy az objektív ekkor már csak 78 mm fókusztávolságú. Mindez azért van így, mert a makróobjektívek minőségét a közeli és a végtelen állásra is maximálisan korrigálják. Ezt a szuper korrekciót gyakran a lencsetagjaik bonyolult, akár egymással ellentétes irányú mozgásokat is végezhetnek. Ennek eredménye a maximális minőség, mellékhatása pedig, hogy a fixnek gondolt makroobjektívünk "kissé zoomolódik". Ez általában nem zavaró, de ha félénk vagy veszélyes állatokat fotózunk, gondolnunk kell rá. Arról se feledkezzünk meg ,hogy a minimális élesre állítási távolság a filmsík és a téma közti távolságot jelenti, ha pedig arra vagyunk kíváncsiak, hogy az objektívünk eleje ekkor milyen messze van a témától, akkor a munkatávolság értékét kell megkeresnünk a katalógusban.

A lupenobjektívek olyan 10-25 mm fókusztávolságú objektívek, amelyeket a 4:1 és 16:1 közötti leképezési arányokhoz terveztek. A rövid fókusztávolságuk miatt nem igényelnek olyan hosszú kihuzatot, mint a makróobjektívek, így kényelmesebben használhatóak. Nagy komfortra persze senki ne számítson, aki ilyen nagy leképezési aránnyal szeretne fényképezni, ezért a lupenobjektíveket csak azoknak ajánlom, akik az 1:1 és 2:1 körüli fényképezésben már tapasztaltak. A lupenobjektívek a jelenlegi objektívkínálatokban már nem szerepelnek, ezért az elszántabb fotósoknak a régebbi Leica, Minolta és Olympus gyártmányokra kell vadászniuk.

A kétszerező telekonverter alkalmazásával megduplázódik az objektívek leképezési aránya, így a kétszerezővel már feleakkora méretű tárgyat is fényképezhetünk. A telekonverter nem változtatja meg az objektív által beállítható távolságtartományt, ezért a telekonverterrel anélkül növelhetjük meg a leképezési arányt, hogy közelebb kellene mennünk a témához. A telekonverterrel a végtelen távoli pont továbbra is élesre állítható marad. A telekonverter különösen az óvatos, vagy veszélyes állatok fotózásához ajánlható. A konverter legfőbb előnye, hogy úgy növeli meg objektívünk fókusztávolságát, hogy az objektív mérete és súlya szinte alig növekszik. A kétszerező telekonverter hátránya, hogy a legoptimálisabb esetben is megfelezi az objektív élességét, hiszen természetesen nemcsak a képet nagyítja kétszeresére, hanem az életlenségi kört is. A kétszeres átmérőjű életlenségi körhöz természetesen feleakkora élesség tartozik. Sokan még ezt a drasztikus élességromlást sem veszik észre, és állítják, hogy a minőségromlás ,,alig észrevehető". Én erre csak azt mondhatom, hogy nem véletlen, hogy a gyártók nem készítik el a jelenlegi 600 mm-es teléjüket olyan rövidre, mint a 300-as teleobjektív és a kétszerező együttes mérete. A telekonvertert ezért csak indokolt esetben és csak nagyon kiváló objektívhez alkalmazzuk. Lehetőleg válasszuk a gyártó által az adott objektívhez javasolt típust. A telekonverterek alkalmazhatósága meglehetősen általános, de használatuk igazán csak a 300 mm feletti fókusztávolságú objektíveknél indokolt. A konverterek ára meglehetősen kedvező, főként ha egy 600 mm-es objektív árára, -és súlyára- gondolunk. A kétszerezőknél számolni kell a két rekesznyi fényveszteséggel, és a kétszeres fókusztávolsághoz tartozó fokozott berázásveszéllyel is. Természetesen 1.4 és 1.7 szeres konvertereket is használhatunk, ekkor az objektív rajza is kevésbé gyengül, a fényerőcsökkenés pedig csak 1.0 illetve 1.5 rekesz lesz.

Végezetül megemlítem a zoomobjektíveket amelyek gyakran meglehetősen közelre állíthatók élesre, és ezt a gyártók reklámcélokból kihangsúlyozzák. Ezek azonban nem igazi makróobjektívek, minőségük sem vetekszik a makróobjektívekével, amelyek a makrótartományra is korrigálva vannak, és általában az objektívsorozatok legélesebb darabjai. Azért itt is akad kivétel, a Nikon AF Micro70-180 mm zoomobjektívje valódi makróobjektív, és a zoomolás lehetőséget is kínálja. Az objektív bonyolultságát jellemzi, hogy 18 lencsetagból áll, és így is csak szerény 4.5-5.6 fényerőt sikerült elérni. Sajnos nem volt szerencsém kipróbálni, de az objektív ára, és felépítése arra utal, hogy a tervezők a maximális minőséget kívánták elérni.

A makrófényképezés varázsa II.

A megfelelő objektív kiválasztása után jöhet a gyakorlati fényképezés, amely szintén nem kis felkészültséget, és további eszközöket igényel. Nézzük elsőként a világítást. A közelképek világításához leggyakrabban a természetes napfényt, vakufényt, vagy a kettő keverékét használjuk. Mozdulatlan tárgyak fényképezéséhez műfényvilágítást is válaszhatunk, ennek alkalmazása különösen csillogó fémtárgyak fényképezésénél célszerű. A műfényvilágítással megtanulhatjuk a lámpák elhelyezését, ellenőrizhetjük az árnyékok alakulását, megfigyelhetjük a különböző fényformáló eszközök hatását. Mindezek megismerése komoly segítséget nyújt ahhoz, hogy később a stúdióvakukkal is gond nélkül tudjuk világítani. Használjunk műfényfilmet, vagy kék B12-s konverziós szűrőt. A konverziós szűrő használata a digitális gépekhez is ajánlott. A műfényvilágítás előnyei közé tartozik, hogy viszonylag olcsón megvalósítható, amatőr eszközökkel is felépíthető. A takarékosság és a barkácsolás lehetősége ellenére tartsuk be az érintésvédelmi, és tűzvédelmi szabályokat.

A természetes napfényfény világítást már nem alakíthatjuk tetszésünk szerint, legfeljebb egy áttetsző pausz szerű anyaggal a napfényt szórtabbá tehetjük, és vakukkal kiegészítő fényeket adhatunk. Az expozíció meghatározását nyugodtan a fényképezőgépünk belső fénymérőjére bízhatjuk. A mátrixmérés vagy a középre súlyozott mérés is szinte tökéletes eredményt ad, de akik alaposabb tudással rendelkeznek, a spotmérést is segítségül hívhatják. Az fénymérés szempontjából a diafilm a legkényesebb, de a negatívfilm is szebb színekkel hálálja meg a pontos expozíciót. A digitális gépek tulajdonosai előnyösebb helyzetben vannak, mivel az expozíció után azonnal ellenőrizhetik az eredményt. Mivel a makrofényképezésnél a szűk mélységélessség szinte mindíg gondot okoz, ezért célszerű az A jelű automata üzemmódot választani, hogy a mélységélességet a megfelelő rekeszérték kiválasztásával ellenőrzésünk alatt tartsuk. Lehetőleg olyan fényképezőgépet vásároljunk, amelynek tiszta világos, nagyméretű keresője van, és rendelkezik mélységélesség ellenörző gombbal is. A makrofotónál a leképezési arány miatt már eleve fényveszteség adódik, amikor pedig a mélységélesség ellenörzéséhez nagymértékben lerekeszeljük az objektívet még inkább fontos a kiváló, világos keresőrendszer. Minél nagyobb leképezési aránnyal fényképezünk, annál nehezebb beállítani az élességet, és ellenőrizni a mélységélességet. Sokat segít, ha a keresőüveg cserélhető, mert így minden feladatra a legmegfelelőbb típust választhatjuk. A professzionális kameráknál a makrófotóhoz speciális keresőüveget is kínálnak. Az már csak hab a tortán, ha a pentaprizma is lupefeltétre cserélhető. A lupefeltét által mutatott kép sokkal jobb minőségű mint a pentaprizmáé és alkalmazása akkor is nagyon hasznos, ha a felvételünk témája alacsonyan van. A lupefeltét hátránya, hogy állóképet szinte lehetetlen készíteni vele. Sajnos a mai digitális világban a gyártók a cserélhető keresőrendszert igyekeznek megspórolni, így a lupefeltét kihalóban van. Ha a felvételünk valamely részét a szűk mélységélesség segítségével szeretnénk kiemelni akkor a 2.8-8 rekesztartomány alkalmazása jöhet szóba. A makrófényképezésnél a mélységélességi zóna sokkal szűkebb mint az általános fényképezésnél, ezért a szűk mélységélességhez sem az 1.4-2 rekeszértékek tartoznak, hanem inkább az általam javasolt 2.8-8 rekeszértékek. Arról se feledkezzünk meg, hogy az 1:1 leképezési aránynál már két rekesz fényerőcsökkenés történik, ezért miközben a Nikon AIS objektívünkön 16-os rekeszt állítunk be, valójában már 32-es rekeszértékkel fényképezünk. Ha autófókuszos makroobjektívünk pl. AF Micro Nikkor 2.8/105mm rekeszét a gépvázról vezéreljük, akkor viszont a gépváz megkapja az elektomosan továbbított távolságinformációt az objetívtől, és úgy állítja be a rekeszt, hogy a kihuzat miatti fényveszteség ellenére is a rekesz 16-os maradjon. Amikor egy térbeli kiterjedésű téma minél nagyobb kiterjedésű részét szeretnénk élesen visszaadni, akkor csak erőteljes rekeszeléssel érhetjük el célunkat. Ilyenkor a 16-45 rekesztartományból választhatunk, de ekkor már a természetes napfénynél nem adódik olyan rövid expozíció, hogy ne kelljen a berázásveszélyre is gondolni. Ha érzékenyebb, 400-as körüli filmet választunk, enyhülnek a berázási gondok. Ma már a 400-as filmek is nagyon jók, de a maximális részletgazdagságot, és a természet harsány színeinek legjobb visszaadását leginkább a 100-as filmtől várhatjuk. A digitális gépek is hasonlóan viselkednek, a magasabb beállított érzékenységhez itt is alacsonyabb minőség tartozik. A berázásveszély a makrótartományban sajnos lényegesen nagyobb a szokásosnál, ezért kézből nemigen exponálhatunk 1/250 nél hossszabb zársebességet. Ha ez nem jön össze, akkor csak az állvány használata, vagy a vakuzás segíthet. Az állvány használatának az is feltétele, hogy a téma se mozogjon, ezért a növények fényképezésére szélmentes időszakot kell választani. Az állvány kiválasztásánál a szokásos szempontok érvényesek, de arra is érdemes gondolni, hogy talaj közeli felvételekhez is beállítható legyen. Olyan állványt válasszunk, amelynek súlya és ára még elviselhető, de ennek ellenére kellően stabíl. A masszív állvány akkor is segíthet, ha gépünkön a tükör nem felcsapható, vagy ha kioldózsinor nélkül szeretnénk dolgozni. A berázásra nem lehet általános szabályokat meghatározni, nagyon sok múlik azon, hogy milyen magasra helyezzük az elérendő élességi szintet, és valóban tudjuk-e ezt ellenőrizni. Az filmek élességének ellenörzéséhez egy 75-szörös nagyítású mikroszkóp a legalkalmasabb. A digitális kép élességének vizsgálatára a monitoron nagyítsunk fel egy éles, nagy kontrasztkülönbséget mutató átmenetet, és nézzük meg, hogy az átmenet hány köztes tónusú pixel létrejöttével történik meg. A 2-3 pixeles átmenet jónak számít, ha pedig 5-10 pixeles átmeneteket találunk, akkor meg kell keresni az életlenség okát. Az élességet sok tényező befolyásolja, még olyanok is, hogy milyen erős a kezünk, amikor meghúzzuk az állványcsavart, és milyen finoman tudjuk megnyomni az exponáló gombot. Az élességet egyetlen kis hibával el lehet rontani, de csak minden feltétel teljesülése esetén lehet egy kifogástalanul éles kiállítási méretű képet nagyítani. Az állvány használata lehetővé teszi a hosszú expozíciót, a képkivágás és a mélységélesség precízebb beállítását. A makrofényképezésnél nem elég az objektíven élességet állítani, hanem a tárgy-fényképezőgép távolságot is megfelelően kell megválasztani. Úgy is fogalmazhatunk, hogy az objektíven be kell állítani a kívánt leképezési arányt, majd a tárgy-fényképezőgép távolság változtatásával lehet az élességet beállítani. A fényképezőgép mozgatására ezért célszerű az állványra egy fogaslécet is szerelni.

Ha nem akarunk állványt cipelni, a berázási gondot vakuvilágítással is megoldhatjuk. Fontos, hogy fényképezőgépünk 1/250-es vakuszinkronnal rendelkezzen, mert ha kevert világítást alkalmazunk, az 1/125 vagy hosszabb zársebesség mellett az adott fénnyel történő expozíció összetevő berázódhat. Ha csak a fényképezőgép vakupapucsát tudjuk vakuzásra használni, akkor az egészen közeli felvételeknél megeshet, hogy a vaku látószöge nem elegendő, és a felvétel alsó része sötét lesz. A fényképezőgépre csatlakoztatott vakuval többnyire nem kapunk elég szép fényeket, és az árnyékok is kemények lehetnek. A makrofotózáshoz ezért fontos olyan vaku, vagy vakurendszer beszerzése, ahol a TTL működésű vakukat tetszőlegesen helyezhetjük el. Kezdetnek egy TTL kábel beszerzése is megteszi, amelynek segítségével a vakut a géptől távolabb helyezhetjük el. Még szebb fényeket kapunk, ha a vaku elé egy világító boxot vásárolunk, vagy barkácsolunk. Ha csak egy vakunk van, egy darab hungarocel lappal is deríthetük, melynek súlya és ára jelentéktelen. Két vakuval már a hagyományos fotográfiában is szokásos főfény-derítőfény kombinációt alakíthatunk ki. Aki még tovább akar lépni, 3-4 vakuval ellenfény és háttérvilágítást is létrehozhat. A vakus közelfotónál a távolabb lévő háttér szinte mindig fekete lesz, amelyet kompozíciós elemként is hasznosíthatunk. Ha éppen ellenkezőleg azt szeretnénk, hogy a háttér is természetes színeivel jelenjen meg, akkor az adott fényt is használva kevert világítást, vagy külön háttérvilágítást alkalmazzunk. Az apró tárgyak világításához fejlesztették ki a körvakut, amelyet az objektívre lehet felhelyezni. Nem ad olyan szép fényeket, mint amilyeneket két vaku alkalmazásával kapnánk, de nem is lesznek csúnya árnyékok, és a használata is kényelmes. A körvaku kulcsszáma alacsony, ezért csak korlátozottan használható. A témánk is döntően meghatározhatja, hogy milyen világítást lehet alkalmazni, így természetesen másképpen világítunk egy tárgyat a műteremben, mint egy mókust az erdőben.

A makrofényképezés számításai

A makrofényképezés számításait szándékosan hagytam a végére, azért hogy ha valaki már mindenképpen utálja matematikát, ezt a fejezetet ki tudja hagyni. No azért nem kell megijedni, nem akarom Dr. Ábrahám György 600 oldalas Optika c. könyvét itt idézni. Az általam leírtak nem igényelnek a középiskolai matematika tudásnál többet ezért a számítások megismerését mindenkinek javaslom.

folytatom......