Kérem hogy oldalam megtekintését a főoldalon kezdje! Telefon: 30-4088109 e-mail: maklaryz11@t-online.hu

Vakuk és használatuk

A fotográfusok sokszor kerülnek olyan helyzetbe, hogy az adott fénynél a kívánt felvétel nem, vagy csak nem megfelelő minőségben készíthető el. Ilyenkor a fotósnak valamilyen plusz világítást kell alkalmaznia. A gyakorlatban ez lámpafény, vagy vakufény lehet. Az izzólámpákkal történő műfény világítás szinte csak stúdióban lehetséges és leginkább tárgyfotózáshoz alkalmazható. A műfényvilágítást szinte minden fotós kipróbálja, mert olcsó eszközökkel is megvalósítható, és a világítás hatása közvetlenül megfigyelhető. A lámpafény alkalmas arra is, hogy megtanuljunk világítani, megismerjük a fényformáló eszközök hatását, és később amikor már vakukkal világítunk, vakon is tudjuk a fények jellegét változtatni. A műfényvilágítás legfőbb hátránya az, hogy a nagy teljesítményigénye ellenére a leadott fényteljesítménye kicsi, és ezért inkább csak mozdulatlan tárgyak fényképezésére alkalmas állvány használatával. A műfényvilágítással szemben a vakufénynek két fő előnye van. A villanófény nagyon rövid idő alatt is elegendő fényt ad le a fotózáshoz és ezért legtöbbször a berázás veszélye nélkül dolgozhatunk vele, másrészt a színe, vagyis a színhomérséklete nagyon hasonló a napfényhez, ezért a két világítás keverhető. A vakuk további előnye az is, hogy a fényképezőgéphez ajánlott rendszervakuk kicsik, és néhány ceruza elemmel bárhol használhatóak. A vakuk fényteljesítménye könnyen szabályozható, és a rendszervakuk fényteljesítményét a fényképezőgép is képes vezérelni. A vakukészülék kezdetben, mintegy hatvan évvel ezelőtt meglehetősen behemót jószág volt, viszont a kezelése sem volt túlságosan bonyolult, mivel ez az ős vaku csak arra volt képes, hogy egyet villant és kész. A fotósnak csupán azt kellett biztosítania, hogy ez a villanás akkor történjen, amikor a redőnyzár éppen nyitva van. Ezt biztosította a szinkroncsatlakozó, amely mindmáig változatlan formában megmaradt.
A vaku működésenek alapja, hogy van benne egy energiatároló kondenzátor, amelyet néhány másodperc alatt 350 Volt feszültségre feltölt az elekronika, majd a villanás pillanatában a kondenzátorban tárolt energia a villanócsövön keresztül kisül, eközben pedig fény és hő keletkezik. A nagyfeszültségű működésből következik, hogy a vakuk szétszedése hozzá nem értők számára tilos és veszélyes. Az esetleges széttörés esetén is gondoljunk arra, hogy a kondenzátorban akár még a kikapcsolás után két nappal is számottevő feszültség és energia maradhat. Hasonló okokból a vakut óvni kell a vízbeeséstől és a megázástól is. A vaku működési elvéből következik, hogy a fényképezőgép zárjának teljesen nyitva kell lennie a villanás pillanatában, és ehhez az indító szinkronjelet is a fényképezőgépnek kell adnia. Mivel vakuzáskor a zár teljesen nyitva van, a zársebesség változtatásával a vakufény expozíciós hatása nem befolyásolható. Tudjuk hogy adott fény pl. napfény esetén az expozíciót a napfény, zársebesség, rekesznyílás és az érzékenység együttes értéke határozza meg. A vakuzáskor ebből a négyesből a zársebesség kiesik, ezért az expozíciót a vakufény erősségével, az érzékenységgel, és a rekesznyílással irányíthatjuk. A zársebesség azonban a látszat ellenére sem lehet tetszőleges, mert tudjuk hogy a nagyon rövid, 1/250 másodpercnél rövidebb záridők esetén a redőnyzár már nem nyilik ki a teljes érzékelő előtt, hanem csak egy keskeny csíkot nyitva hagyva szalad végig az érzékelő előtt. Az alkalmazható legrövidebb zársebességet szinkronidőnek nevezzük. A vakus fotózáshoz a szinkronidő, vagy az ennél hosszabb záridők alkalmazhatóak. A szinkronidő géptípustól függ, értéke általában 1/250 - 1/125 sec. Ha az alkalmazott zársebesség elég hosszú ahhoz, hogy az adott fény is számottevő részét adja az expozíciónak, akkor kevert világítás alakul ki. Ennek többféle következménye is lehet, pl a lámpafény melegebb színhatást kölcsönözhet a képnek. Arra is gondolni kell, hogy bár a vakuvilágításnál nem fenyeget a berázás veszélye, az adott fény által létrehozott expozíció összetevőt már be lehet rázni.

A MANUÁLIS (M) üzemód a vakuk legegyszerűbb üzemmódja, amely jól irányítható, de lassú, és számolgatást vagy próbálgatást igényel. A manuális üzemmód ez esetben nem a fényképezőgépre, hanem a vakukészülékre vonatkozik. Az expozíció meghatározására a vakufénymérés is tökéletes megoldás, de a digitális gépeknél már nem olyan nélkülözhetetlen, mint a filmes fotográfiában. Ebben az esetben a fotós közvetlenül állíthatja a vaku fényteljesítményét általában a teljes fény 1 - 1/2 - 1/4 - 1/8 - 1/16 - 1/ 32 - 1/64 lépésekben. Ezek a lépések 1-1 rekesznyi illetve egy fényértéknyi eltérésnek felelnek meg. Egyes készülékek finomabb, fél vagy harmad rekesznyi szabályzást is megengednek. A vaku egyik fő jellemzője a kulcsszám amely azt mutatja meg, hogy a vaku fénye milyen távolságból mekkora rekesz alkalmazását teszi lehetővé. A kulcsszám tehát a távolság (m) és a rekeszszám szorzata. A távolság alatt a téma és a vaku közti méterben mért távolságot értjük. Ez tehát azt jelenti, ha a kulcsszámot elosztjuk a távolsággal, akkor az alkalmazható rekeszértéket kapjuk meg. Fordítva pedig, ha a kulcsszámot a rekeszszámmal oszjuk el, akkor azt kapjuk meg, milyen távolságban lesz helyes az expozíció a vakunkkal. Az ennél közelebb levő részletek túlexponáltak, a távolabb levők pedig sötétebbek, alexponáltak lesznek. A vakuk elektronikája lehetővé teszi, hogy a vaku teljesítményének csak egy részét használjuk fel a fotózáshoz. Ilyenkor az elektronika még a kondenzátor teljes kisütése előtt lekapcsolja a villanócsövet. Emiatt a villanás rövidebb lesz, az energia fel nem használt része pedig a kondenzátorban marad. Amikor a vaku teljesítményét leszabályozzuk, természetesen lecsökken a kulcsszám is. Ha a vaku teljesítményét megfelezzük, a kulcsszám 1.41-ed részére csökken, ha pedig a teljesítmény negyedét használjuk fel, a kulcszám megfeleződik. A kulcsszám az érzékenységtől is függ. A vaku műszaki adatainál a kulcsszámot a 100 ASA érzékenységre adják meg. Az érzékenység duplázásakor a kulcsszám 1.41 szeresére nő, az érzékenység négyszerezésekor pedig a kulcsszám megduplázódik. Az előbbiekből természetesen az is következik hogy a vakufény erősségét azzal is változtathatjuk, ha vakut a témához közelebb, vagy távolabb helyezzük. A vakuk fényerejét előtétekkel, pl. egy pauszlappal is csökkenthetjük. A mai vakuk fénykibocsájtási látószöge is változtatható, amikor a vaku magyobb látószöget világít ki, akkor a fényereje illetve kulcsszáma kisebb lesz, ha pedig tele állásba állítjuk akkor a kulcsszám értéke is megnövekszik. A vakuk használatánál nagyon kell figyelni arra, nehogy a vaku kisebb látószöget világítson ki, mint amekkora az optika által befogott látószög. A legtöbb fényképezőgép a vaku látószögét még zoomoláskor is automatikusan hozzáigazítja az alkalmazott objektívhez, de ha a vaku zoomvezérlése mamuális helyzetben van, vagy ha a vaku nincs a fényképezőgépre csatolva, akkor kellemetlen meglepetés érhet minket.

Az AUTOMATA (A) üzemmód a manuális üzemmódban szükséges számolgatások elkerülésére lett megalkotva. Az automata üzemmód lényege, hogy választunk egy rekeszértéket, amellyel fényképezni szeretnénk, a vaku szenzora pedig a villanás közben megméri mennyi fény verődik vissza a tárgyról, és amikor ez elégséges, akkor a vaku megszakítja a villanást. Mindez tehát a villanás közben, nagyon rövid idő alatt zajlik és a fel nem használt energia a kondenzátorban marad. Ilyenkor a vaku újboli feltöltődése kevesebb időt igényel, sőt ha a tárolt energiának csak a töredékét használtuk fel, lehetőségünk van azonnal újra exponálni. Az automata üzemmód helyes működéséhez a vakunak tudnia kell az alkalmazott érzékenységet és a választott rekesznyílást. Egyes fényképezőgépek ezeket az információkat a vakupapucson található érintkezőkön keresztül közvetlenül átadják a vakunak, más esetekben a vakukészüléken nekünk kell az adatokat megadnunk. Ha az adatokat mi tápláljuk be a vakukészülékbe, akkor nagyon kell ügyelni arra, hogy a fényképezőgépen is ugyanezekkel az érzékenység és rekesz adatokkal dolgozzunk. Az esetleges eltérés expozíciós hibát okoz, amit akár tudatosan is alkalmazhatunk. Ha expozíció korrekciót szeretnénk alkalmazni, akkor pl. megtehetjük, hogy a vakuval mondjuk 8-as rekesznek megfelelő fényt adagolunk ki, mégis 11-es rekesszel fényképezünk. Ebben az esetben a felvételt egy rekesszel aláexponáljuk. A korszerűbb vakukészülékek, amelyek közvetlenül megkapják az információkat a fényképezőgéptől, ilyen módon nem csaphatók be. Az ilyen fényképezőgépen mód van arra, hogy a vakufényt az adott fény értékétől függetlenül korrigáljuk. Fontos megjegyezni, hogy a vakukat az automata üzemmódban más gyártó fényképezőgépén is használhatjuk. A vakupapucson levő érintkezők közül ez esetben csak a középsőre van szükség. Ha óvatosak vagyunk, a többit egy celluloid lappal leszigetelhetjük. Arra azért figyeljünk, nehogy valami (25 évnél régebbi) kőkorszaki vakuval nagyfeszültséget adjunk a kisfeszültségu processzorral működő digitális gépünkre.

A TTL vakuzás 1980 körül az automata vakuzás továbbfejlesztéseként jött létre. Lényege hogy a visszavert vakufényt nem a vaku érzékelője méri meg, hanem a vakufény érzékelésére egy szenzort építettek be a filmes fényképezőgépek belsejébe a tükörház alsó részébe. Ez az érzékelő az expozíció közben a film felületéről visszavert vakufényt méri, és amikor ez elegendő, akkor kikapcsolási parancsot ad a vakunak. A TTL vakufénymérés előnye, hogy az optika által rajzolt képet figyeli, tehát alkalmazkodik a használt objektív fókusztávolsághoz, az aktuális rekeszértékhez, és figyelembe veszi az esetleges közgyűrűk, vagy színszűrők hatását is. A TTL vakuzás szinte tökéletes működésével több mint két évtizeden át szolgálta a fotósokat, és a módszert minden nagyobb fényképezőgép gyár alkalmazta. A TTL vakuzás végét a digitális fotózás hozta el, mert a digitális szenzor felülete már nem matt, hanem tükörszerűen csillogó. Ezért a TTL vakuzás a digitális gépeken nem működött megfelelően és valami új vakufénymérési módszert kellett kifejleszteni. Tekintettel arra hogy a régi TTL fénymérés jobb, mint a mai digitális ITTL fénymérés, a problémák kiküszöbölése után elképzelhető a TTL vakufénymérés visszatérése.

A fotósok balszerencséjére az ITTL vakuzás lett a filmes TTL rendszer digitális megfelelője. Ennek lényege, hogy a fényképezőgéppel szorosan együttműködő vaku az exponálógomb lenyomása után, de még az expozíció előtt mérő elővillantássorozatot bocsájt ki. Hangsúlyoznom kell, hogy az ITTL vakufénymérés már nem az expozíció közben, hanem az expozíció előtt történik. A villanássorozat megmérése alapján a fényképezőgép meghatározza, hogy a vakunak a helyes expozícióhoz később mekkora villanást kell kiadnia. Ha csak egy vakut alkalmazunk a fényképezőgépre helyezve, ez a módszer jól működik, más esetekben viszont hátrányokkal is jár. A stúdióvakuk szinkronizálását eddig könnyen és megbízhatóan meg lehetett oldani az úgynevezett fényszinkronnal, amikor is stúdióvakuk a fényképezőgépre helyezett kisebb vaku fényére indultak és így a nehézkesen használható szinkronkábelek feleslegessé váltak. A digitális gépek elővillantása az expozíció előtt elindítja a másodvakukat ezért a hagyományos fényszinkronos vakuindítás már nem használható. Az elővillantás megzavarja a vakufénymérők működését is, pedig a kézi vakufénymérő pontosabb eredményt ad, mint a digitális fotózásnál szokásos hisztogram ellenőrzés. Mivel az elővillantás természetesen kisebb, mint a fővillantás, ez azt is jelenti, hogy egyes esetekben,amikor a visszavert vakufény kevés, a mérés pontatlanabb, vagy akár nem is lehetséges. Például ha szabadban nagy távolságra vakuzunk, könnyen lehet hogy az ITTL vakufénymérés nem fog megfelelően működni. Az ITTL vakuzás jól működik belső terekben, amikor csak egy vakut alkalmazunk a fényképezőgépen. A gyártók szerint az elővillantás impulzussorozattal több rendszervaku vezeték nélküli ITTL vezérlése is lehetséges. Mielőtt azonban egy ilyen drága rendszert vásárolnánk, nagyon figyelmesen olvassuk el a működés feltételeit, mert nem biztos hogy azok megfelelnek a céljainknak. A többvakus rendszerek gondtalan működtetéséhez ezért inkább a rádiós rendszerek alkalmazását javaslom, de ezekkel jelenleg az ITTL vakufénymérés nem lehetséges.

A vakutechnika általános ismertetésére törekszem, azonban a egy-egy fényképezőgép-vaku párosítás részletes bemutatására nincs módom. A fényképezőgép-vaku rendszer leírásával mindenkinek egyedül kell megbírkóznia. Ezen a vakuknak a gyári leírása többszáz oldal és a feladatot sokszor a magyar fordítás hiánya, vagy a fodítási hibák is nehezítik. Mivel egyes funkciók a fényképezőgép és a vaku sokrétű kommunikációján alapulnak, még egy márka esetén is előfordul, hogy a gyár különböző fényképezőgépeivel a vaku eltérő módon működik. Ha a fényképezőgép nem támogatja a vaku egy-egy funkcióját, akkor az nem is elérhető. A nem elérhető funkciókat a vakuk LCD kijelzése át is átugorhatja, a nem elérhető funkciókat kiválasztásra fel sem kínálja. Azért hogy a gyári leírások olvasása zökkenőmentesebb legyen, az alábbiakban a vakuzáshoz kapcsolódó több mint 60 fogalmat röviden bemutatok:

Villanási idő: Az idő, ameddig a villanócső világít. Ha a teljes energiát kivillantjuk a vakuból akkor ez az idő általában 1/200 tól 1/500 másodperc. Ha a kondenzátorban tárolt energiának csak egy részét használjuk fel, akkor a villanási idő akár 1/50000 másodpercre is rövidülhet.

Szinkronidő: Alapesetben a vakuzáshoz az szükséges, hogy a villanás pillanatában a fényképezőgép redőnyzára teljesen nyitva legyen. A legrövidebb záridő, amelynél még ez megvalósul a szinkronidő. Vakuzáskor ennél hoszabb zársebességeket használhatunk, de rövidebbet nem. A szinkronidő szokásos értéke 1/125 - 1/250 másodperc.

Vaku teljesítmény: A vaku energiatároló kondenzátorában tárolt villamos energia. Egysége a Ws (wattszekundum). Ezzel az adattal leginkább a stúdióvakuknál találkozhatunk. A vaku esetében a ,,teljesítmény " szó használata a nem igazán precíz, mert valójában nem teljesítményről (W), hanem a tárolt villamos energiáról (Ws) van szó.

Szembe villantás: A vakuban nagy energia tárolódik, amely villanáskor felszabadul. Mindenképpen kerüljük el hogy véletlenül egy méternél közelebbről valakinek a közvetlenül a szemébe villantsunk.

Szembe villantás: Ha a vakut a fényképezőgépre helyezve használjuk, a témát közvetlenül az optika mellől szembe világítjuk. Ez a lapos világítás nem a legszerencsésebb, ha van rá lehetőségünk, kerüljük el.

Kulcsszám: A vaku által leadott fényteljesítményt jellemzi a fotósok számára legalkalmasabb formában. A kulcsszám a rekeszérték és távolság (m) szorzata. Az angol nyelvterületen a méter helyett a ft (láb) is használatos, ezzel kb. háromszor nagyobb kulcsszám adódik. Tehát egy 48-as kulcsszámú vakuval 6 méterről 8-as rekeszt használhatunk 6x8=48. Hasonlóképpen ugyanezen vakuval 4-es rekeszen 48:4= 12 méter távolságból kapunk helyes expozíciót. Ha egy vaku kulcsszáma 100ISO érzékenységen 48, akkor 200 ISO esetén a kulcsszám 48 x 1.4 = 67 , 400 ISO mellett pedig 96-os kulcsszám adódik. A kulcsszám értéke a vaku által kivilágított látószögtől is függ, nagyobb látószög esetén a kulcsszám kisebb.

Vaku hatótávolság: Ha a kulcsszámot elosztjuk a rekeszértékkel, megkapjuk milyen távolságra vakuzhatunk.

Zoom reflektor: A vaku reflektora zoomolható, ezáltal elérhető, hogy a vaku csak az optika által látott szöget világítsa ki. A rendszervakuk legtöbbször automatikusan követik az objektív látószögét, de manuálisan is állíthatóak.

Zoomreflektor és képformátum: Egyes vakukészülékek pl. Metz, Pentax képesek arra hogy a különböző képformátumok APS, 24x36mm, 645, 6x7cm esetén a vaku által kivilágított látószög automatikusan az objektív fókusztávolságának megfelelően beállítódjon.

Nagylátószögű előtét: A zoomreflektorok általában nem világítják ki a 24mm-nél rövidebb fókusztávolságú objektívek látószögét. A reflektorfejbe ezért egy nagylátószögű feltét van beépítve, amelyet ilyen esetekben a vakureflektor elé kell húzni, illetve kihajtani.

Derítő vakuzás: Szebb világitást kapunk, ha a vakureflektort nem közvetlenül a modellünkre irányítjuk, hanem a menyezetre vagy falra világítunk és a visszavert fénnyel fotografálunk. A módszer alkalmazásának alapfeltétele, hogy a menyezet ne legyen nagy távolságban és ne legyen domináns színe.

Dönthető reflektor: A derítő vakuzáshoz a vakufej dönthető és forgatható. A vakufej mozgathatósága gyakran reteszelve van.

Másodreflektor: A derítő vakuzáskor az arcnak kellemetlenül sötét részei maradhatnak, ennek elkerülésére a vakunak egy második, lényegesen kisebb reflektora van, amely a fény kisebb részét kb 15 százalékát közvetlenül a témára irányítja.

Derítőlap: Ugyanaz a feladata, mint a másodreflektornak. Általában a vakufejből előhúzható és akkor működik legjobban ha a vakufej döntési szöge 60-80 fok körüli.

Áramellátás: A vakukat leggyakrabban ceruza AA méretű akummulátorokról működtetjük. Ezek alkalmazása gazdaságos, másrészt az akkumulátor bírja az olyan nagy terheléseket, amely a vakukészülékeknél fellép. Kényszerhelyzetben alkáli elemeket is használhatunk. Az elemeket illetve az akkummulátorokat mindíg egyszere kell kicserélni!

Villantások száma: A teljes energiájú villantások számát az akkummulátorok kapacitása korlátozza. Törekedjünk arra, hogy 2000 mAh-nál nagyobb kapacitású akkummulátorokat használjunk. Ha munka közben energia illetve akkummulátor gondunk adódik, akkor időben csökketsük a villanások nagyságát. Ez úgy lehetséges, ha nagyobb érzékenységet, és nagyobb rekesznyílást választunk.

A vaku élettartama: A vaku gondos használat esetén rendkívűl sok, többszázezer villantásra alkalmas. Kerüljük a vaku túlterhelését, ne tegyük forró helyre és ne ejtsük le. A vaku ,,beállítófény" üzemmódját lehetőleg ne használjuk. Ez az üzemmód nagyon igénybe veszi az elektronikát, a világítási beállításokhoz pedig elég sete-suta megoldás. A vakukészülékek minden villanás után melegszenek egy kicsit. Ha sokszor teljes energiával villantunk egymás után, a felmelegedés kritikus értéket érhet el. Ilyen esetek elkerülésére magasabb érzékenységet kell beállítani.

Fényszinkron: Olyan elektronika amely a vakufény hirtelen fellépő fényimpulzusát érzékeli, és ekkor képes egy másik vakut elindítani. Mindez olyan gyorsan történik, hogy a második vaku is szinkronban marad a fényképezőgéppel. A fényszinkron hátránya, hogy az érzékelőnek látni a kell az első vaku fényét.

Infravörös vakuszinkron: Hasonló a fényszinkronhoz, csak az infravörös tartományban működik.

Rádiós vakuszinkron: Az adó a szinkronjelet a fényképezőgéptől kapja, a vevő rádiójelek segítségével inditja a vakukat. Hatótávolsága 100m körűli. Amikor több fotós dolgozik egy helyen, akkor olyan típust kell választani, amelyen több működési csatorna választható.

Nagyfeszültségű vakuszinkron: Régen, 1980 előtt gyártottak olyan vakukat, amelyek a szinkronfeszültséget közvetlenül a nagyfeszültségű kondenzátorról vették. Ez a módszer kb.250V feszültséget adott ki a szinkroncsaklakozóra. Ha ez a nagyfeszültség a egy mai digitális gép kapcsaira kerül, akkor az azonnal tönkremehet.

Vezeték nélküli ITTL vakuzás: A mai rendszervakuk rövid vakufény impulzussorozatokkal képesek több vaku ITTL vezérlésére. A működésnek távolságbeli, látószögbeli és láthatósági korlátai vannak. Arról sincs információ, hogy a rendszer tűző napon működik-e.

Folyamatos vakuzás: A vakukészülékek minden villanás után melegszenek egy kicsit. Ha sokszor teljes energiával villantunk egymás után, a felmelegedés kritikus értéket érhet el. Ezért 10-15 villantás után pihentessük a vakukat. Ha szükségünk van sok gyors egymást követő villanásra, ne használjuk ki a vaku teljes energiáját. A vakuk tönkremenetelének legfőbb oka az ilyen termikus túlterhelés.

Stroboszkópikus vakuzás: Lehetőség van a vakut úgy beállítani, hogy egyetlen indítójelre több kisebb villantást adjon ki. Mozgó téma esetén lehet érdekes a használata. A villantások számát és frekvenciáját választani lehet. Ügyelni kell arra hogy az expozíció olyan hosszú legyen, hogy valamennyi villanás beleférjen.

Modellfény: A vakuzás egyik legnagyobb problémája, hogy a fotós nem látja a világítás hatását, ezért a vakuk elhelyezését nehezen tudja megtervezni. Ha a stroboszkópikus villanások számát megnöveljük, temészetesen a teljesítményüket kellően lecsökkentve, akkor a szemünk az így kialakuló villanássorozatot folyamatos fénynek érzékeli. Ily módon némileg ellenőrizhető a világítás hatása. A módszer az akkumulátorokat és az elektronikát is nagyon terheli, ezért csak akkor használjuk, ha feltétlenül szükséges.

Nagysebességű vakuszinkron: A vakuzás általában a szinkronidővel, vagy az annál hosszabb zársebességeknél lehetséges. A nagysebességű vakuzás azonban lehetőséget kínál a szinkronidőnél rövidebb zársebességek használatára is, ennek azonban ára van. Ilyenkor a villanássorozattal működő a vaku kvázi folyamatos fényként viselkedik, és lehetővé teszi tetszőleges rövid záridő alkalmazását. Ez a FP illetve HSS üzemmód lényegesen kisebb kulcsszámokat kínál és leginkább csak szabadtéri felvételek derítésére használatos. Gyors vakuszinkron csak a fényképezőgépünkhöz ajánlott rendszervakuval érhető el.

Rear: Szinkronizálás a hátsó redőnyre. A normál vakuzásnál az első redőny kinyit, ekkor adja ki a fényképezőgép a szinkronjelet a vaku indításához, majd később amikor az expozíciós idő letelik, a második redőny becsukja a filmablakot. Gyors mozgások hosszabb záridővel való fényképezésekor szebb képet kapunk, ha a vakut nem az első redőny nyitása után, hanem csak a második redőny zárása előtt indítjuk. Ilyenkor a mozgó alak éles képe egy a mozgást érzékeltető életlen képet mutat maga mögött.

Vörösszem effektus csökkentés: Az expozíció előtti elővillantások összeszűkítik a modell pupilláját, ezáltal csökkentik a vörös szem kialakulásának az esélyét. A módszer hátránya, hogy késlelteti az expozíciót és felhívja a fotósra a figyelmet. Ne alkalmazzuk, inkább törekedjünk rá, hogy modellünk ne nézzen direkt a fényképezőgépbe, esetleg helyezzük távolabb a vakut az optikai tengelytől, vagy alkalmazzunk szoftveres megoldást.

Színhőmérséklet: A vakuk színhőmérséklete 5500 K fok körüli, és ezzel jól illeszkedik a napfényhez. A villanási idő nagymértékű csökkentésével a színhőmérséklet is némileg eltolódhat. Egyes fotósok szeretik vakujuk fényét egy kb. A2-es szűrővel melegebbé tenni.

Színszűrők: Speciális esetekben a vaku elé színszűrőt, vagy polárszűrőt helyezhetünk. Általános használatra inkább csak enyhe ámbra szűrőt szoktak alkalmazni. Kevert világítás esetén ha ennek hattását nem szeretnénk a képen viszontlátni, mód van arra hogy a vakufényt egy kb. A6-A12 -es szűrővel műfényszínűvé változtassuk. Ekkor ha a fényképezőgép white balance értékét is műfényre állítjuk, a képen a kevert világítás nem (nem annyira) mutatkozik.

Feltöltési idő: Az az idő, ami alatt a vaku transzvertere az energiatároló kondenzátort egy teljes energiájú villantás után feltölti. A töltési idő általában 3-10 másodperc. A töltési idő rövidül, ha az energiának csak egy részét használjuk fel a vakuzáshoz. A töltési idő meghosszabbodik, ha az áramforrás kimerülőben van, vagy más okból gyengélkedik. A vakukhoz jelenleg a Sanyo ENELOOP márkanevű akkumulátorát ajánlom.

Külső áramforrás: A vakuk feltöltési idejét az áramforrás is korlátozza. Extra igények esetén külső áramforrást lehet alkalmazni, használata azonban kényelmetlen. Ilyen erős árramforrások esetén fokozottan kell figyelni arra hogy a vakut ne terheljük túl.

Ötödik akku: Egyes Nikon vakuknál alkalmazott módszer. A négyes elemtartó lezáró fedelébe egy ötödik akkumulátort lehet tenni. Ez lényegesen lecsökkenti a feltöltési időt, és megnöveli az egy akkukészlettel élérhető villantások számát. Használata nem kényelmetlen, de az öt akkumulátor együttes töltése gondot okozhat.

Box: Átlátszó opál doboz, amelyet a vaku reflektora elé helyezünk. A kisebbek csak a vaku látószögét növelik meg az extranagylátőszögű pl. 14mm-es objektívhez. A nagyobb méretű boxok belső felülete tükrös kialakítású, és ezek a méret miatt szebb fényt is adnak. A néhányszor tíz centis méretűek a gépen levő vakun is használhatóak, a sokkal nagyobbak már a stúdióvilágítás felé mutatnak. Érdekes boxot helyettesítő eszközök is felbukkantak, ilyen pl. az ha valaki egy kb. 40 cm-es opálosan átlátszó függőleges csövet helyez a fefelé irányított vakujára. A box működésének az a lényege, ha a fényforás nem pontszerű, hanem nagyobb, akkor az árnyékok kevésbé lesznek éles szélűek, a világítás természetesebbnek tűnik.

Ernyő: A stúdióvakuk nagyméretű boxjai szép világítást adnak, de nehezen hordozhatóak. A fotós célra gyártott fehér, fényes vagy arany színű esernyők praktikusabban használhatóak. Nem érik el, de megközelítik a boxok minőségét.

Méhsejtrács: A studióvakuk segédeszköze, méhsejtszerű hatszögletes csövecskék halmaza. A méhsejtráccsal elérhetjük, hogy a reflektor vagy box csak az általunk kívánt irányba világítson.

Vakufénymérő: Olyan műszer, amely a vaku fényét megméri, és megmutatja hogy milyen rekeszérték mellett kapunk pontos expozíciót. A profibb vakufénymérők az adott fényt is megmérik, és képesek megmutatni az adott és a vakufény arányát. Ez elsősorban épületfényképezésnél lehet előnyös.

Készenléti jelzés: A vaku akkor üzemkész, ha a benne levő energiatároló kondenzátor kb. 350 V-ra feltöltődött. Amikor ez megtöténik, akkor a vaku készenléti lámpája világítani kezd.

AF segédfény: Megeshet, hogy olyan sötétben vakuzunk, hogy a fényképezőgép autófókusza már nem képes működni. Ilyenkor a vaku egy alig látható infravörös segédfényt ad ki, hogy segítse a fényképezőgép autófókusz érzékelőjét. Ritkán van rá szükség, viszont sokszor zavaró. Amikor nem kell, kapcsoljuk ki.

TTL vakuzás: A fényképezőgép az expozíció közben megméri a filmről visszavert vakufényt, és vezérli a vakut hogy az csak a megfelelő mennyiségű fényt adja ki.

Derítő vakuzás: Elsősorban szabadtéri fotózásnál fordul elő, hogy a vakut nem főfényként, hanem csak a mély árnyékok, vagy az arc derítésére szeretnénk használni. Ilyenkor a vakuval a normál expozícióhoz képest 1-2 fényértékkel kevesebb fényt adunk. Vigyázzunk, nehogy akkor is csak derítsünk, amikor teljes világítást a vakuval szeretnénk megvalósítani.

D-TTL vakuzás: A Nikon által alkalmazott rendszer. Ha megfelelő D jelzésű objektívet használunk, amely az élesreállított távolságot is megadja a fényképezőgépnek, akkor a gép ezzel az adattal is számol a vakuexpozíció meghatározásánál.

ITTL vakuzás: A fényképezőgép elővillantások segítségével méri meg a témáról visszaverődő fény mennyiségét, hogy később, amikor az expozíció megtörténik, az alkalmazott rendszervaku pontos fénymennyiséget tudjon kiadni.

Expozíció visszajelzés: A TTL és az ITTL vakuzásnál amikor a vaku elegendő fényt adott ki, a gép a villanást lekapcsolja. Ez a lekapcsolás mutatja, hogy a fény elegendő volt az expozícióhoz. Ekkor a fotós tájékoztatására, hogy az expozíció rendben megtörtént a fényképezőgép fény, vagy hangjelzést ad. Van amelyik rendszer a jó expozíció esetén jelez, míg más gép pedig csak akkor ha a villanás ereje nem volt elegendő.

Hangjelzés: A vaku és a fényképezőgép képes hangjelzésekkel is képes tájékoztatni a fotóst pl arról hogy feltöltött-e a akondenzátor, vagy helyes volt-e az expozíció. A hangjelzés nem igényel külön figyelmet, de sok esetben zavaró lehet, kapcsoljuk ki.

Biztonsági lezárás: Miután a gyártók a vakuk működését kellően bonyolultra alakították, felmerült az igény, hogy a beállításokat véletlen elállítás ellen rögzíteni lehessen. Néhány vakukészüléken ezért két nyomógomb együttes használatával kulcsos lezárást lehet elérni.

Szinkroncsaklakozó: A fényképezőgépen levő szinkroncsatlakozó szabványos és minden fényképezőgépnél azonos. Az olcsóbb gépekról a gyártók hajlamosak a szinkroncsatlakozót lespórolni, erre vásárláskor figyeljünk. A szinkroncsatlakozó csak a vaku indítására szolgál, más információ átvitelére nem alkalmas. Ha a fényképezőgépünkön van szinkroncsatlakozó, akkor bármely más gyártó vakuját is automata A vagy manuális üzemmódban használhatjuk. A szinkroncsatlakozó talppontja fényképezőgép váza, másik pontja a melegpont. A szinkroncsatlakozó nem azonos a vakupapuccsal, amely minden gyártónál különböző. A vakupapucs középső érinkezője általában a szinkroncsatlakozó melegpontjával azonos.

Szinkronkábel: Kéteres vezeték, amely a szinroncsatlakozót és a vakut köti össze. Csak a vaku indítására szolgál. Lehetővé teszi hogy a vakut eltávolítsuk a fényképezőgéptől, de a TTL vagy ITTL működés nem lehetséges.

TTL vakukábel: Öteres vezeték, amely csatlakozása illeszkedik a vakuhoz és a fényképezőgéphez. A TTL vakukábel lehetővé teszi, hogy a vaku ugyanúgy minden információt megkapjon a fényképezőgéptől, mintha a vakupapucsra csatlakoztattuk volna, de közben a vakut szabadon mozgathatjuk. Minden gyártónál eltérő kialakítású.

Vakuzás iránya: A vakuk úgy vannak kialakítva, hogy leggyakrabban a fényképezőgép tetején levő vakupapucsra csatolva használjuk. Azonban a fényképezőgép felöli világítás nem a legmegfelelőbb. Jobb minőséget kapunk, ha a vakut a fényképezőgépről eltávolítjuk, és oldalról világítunk. Ez a módszer nem terjedt el, mert igényli több vaku alkalmazását, és a vakufénymérés is gondot jelenthet, de profi alkalmazása indokolt.

Középre súlyozott vakufénymérés: A képmező közepén, kb. kép középső harmadán történik a vakufénymérés. Akkor ad jó eredményt ha a téma legfontosabb része is ide esik.

Mátrix vakufénymérés: A fényképezőgépbe épített vakuszenzor a kép számos pontján megméri a vakufényt és ebből számítja ki a helyes expozíciót.

Spotmérés: A fényképezőgép a kép egy nagyon kisméretű, pontszerű felületén méri meg a fényt. Vakuzásnál a derítés meghatározására alkalmas. Természetesen figyelni kell, hogy a szpotmérés a számunkra fontos felületen történjen.

Vakuexpozíció korrekció: Az expozíció korrekcó általában a teljes expozícióra, tehát az adott fényre és a vakufény összegére vonatkozik. Ez történik pl. akkor ha a rekeszértéket változtatjuk, mert a rekeszérték a vakufényt és az adott fényt egyaránt befolyásolja. Mód van azonban arra is, hogy csak a vakufényt hatását módosítsuk, ezzel szabályozhatjuk a vakufény és az adott fény arányát. Mivel a vakuval szabadban sokszor csak derítünk, a vakuexpozíció korrekcióval a derítés mértékét befolyásolhatjuk.

Alulexponáltság mértékének kijelzése: Előfordulhat hogy a vaku nem tud elegendő fényt kiadni, és a kép alexponált lesz. Egyes géptípusok képesek kijelezni, hogy milyen volt az alexponáltság mértéke. Jól hangzik, de a gyakorlati jelentősége nem túl nagy.

Stand-by: Amikor néhány percig nem használjuk a vakut, akkor az energiatakarékos készenléti, stand-by üzemmódba kapcsol. A vaku ez esetben az exponálógomb érintésére indul újra. Ez a funkció kellemetlen is lehet, ha például vakunkat másodvakuként használunk, kapcsoljuk ki.

Ritkán használt vaku: Ha a vakut hosszú ideig nem használjuk, vegyük belőle ki az elemeket vagy akkummulátorokat. A vaku energiatároló kondenzátoraának átvezetése romlik, ha a kondenzátor hosszú ideig nincs feszültség alatt. A vakukat ezért félévenként 5-15 percre kapcsoljuk be, ilyenkor a kondenzátor ismét visszanyeri eredeti tulajdonságát.

Metz vaku: A német Metz gyár terméke, a magas minősége mellett azzal vált ismertté a fotósok körében, hogy egy SCA cseretalpas rendszert dolgozott ki. A talpak cseréjével lehetővé vált, hogy egy vaku több fényképezőgépgyártó termékével is minden szolgáltatást megtartva működjön. A talpak egyszerűen cserélhetőek, lehetővé teszik, hogy akár munka közben is fényképezőgépet váltsunk. A Metz minden fényképezőgép számára magas szintű megoldást kínált, olyan gyár is akadt, aki erre alapozva nem is készített saját vakut.

Stúdióvaku: Hálózatról működő nagyteljesítményű vaku, amelyen a fényformáló reflektorok, boxok, feltétek cserélhetőek.

Egyéb tulajdonságok: Az előzőekben nagyon sok dologról szót ejtettem, mégis a gyakorlati használat során előjöhetnek olyan jellemzők, amelyek nem szerepelnek a műszaki adatok között. Lássunk ezekből is néhány példát:

A vakufejek mozgatása előtt általában egy reteszelő gombot kell oldani. De van kivétel, a Pentax vakuja nem igényli ezt és ezért kényelmesebben használható.

A Nikon vakujai megtartják az utólsó használt beállítást, és ez szimpatikusabb, mint a Pentax, amely a bekapcsolás után alaphelyzetből indul.

Öröm, ha egy vaku beépített fényszinkronnal rendelkezik, mint a Nikon SB 26 vagy az SB 80Dx .

Jó ha egy vakun a fontosabb funkciók közvetlenül elérhetőek, és nem kell a sokadik almenüben kutatni az állítási lehetőség után.

Előnyös ha van a vakun manuális főkapcsoló.

A Metz 54 MZ 4-i különösen jól kezelhető tekerőgombos megoldásával tűnik ki.